A szimbolikus cselekvések mindennapokba épülésének és a mindennapi tevékenységek szimbolikussá válásának költője a már sokadik filmjét készítő, de Cannes-ba most először eljutó koreai Kim-ki Duk. A Breath (Lélegzet) egy éteri, a valóságot csupán az újabb és újabb elrugaszkodásokért érintő történet a halál elfogadásáról.
A középpontban egy gazdag zeneszerző felesége áll, aki fokozatosan rájön, hogy férje megcsalja. Ebben az időszakban hall a híradóban arról a halálraítéltről, aki sokadszorra követ el öngyilkossági kísérletet, s akin bonyolult életmentő műtéteket hajtanak végre azért, hogy végre egyszer kivégezhessék.
Hősnőnk először csupán meglátogatja a férfit a börtönben, utána viszont komplex szimbolikus cselekvéssorba kezd, amelynek célja a férfival elfogadtatni a halált. Néhány nap leforgása alatt a beszélőszoba kidekorálásával és bugyuta dalok éneklésével négy évszakot játszik le előtte. A halálraítélt pedig nem csak élet és halál, hanem a nő és férfi cellatársa iránta érzett vonzalma között is vergődik. Az utolsó jelenet, amelyet nem fedhetünk fel, gyönyörű egyesülése halálnak és szerelemnek.

Kim-ki Duk filmjei általában finoman egyensúlyoznak valóság és szimbolikus univerzum között, komplex, de nem túl explicit kapcsolatot teremtve a két világ között. Ezúttal azonban ez a viszony mintha túlzottan egysíkú és közvetlenül lefordítható lenne, ami pont a lefordíthatóság életszerűségét kérdőjelezi meg. A mester korábbi remekeinél ez egy kicsit túlírtabb és gondolatilag egyszerűbb darab - de azért nagyszerű alkotás.

Elküldve: 2007. május 19., 20:10-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.