Esetlen, nehezen kommunikáló, csóró munkák monotóniájába savanyult, érzelmek kimutatására képtelen emberek - mintha a legújabb Kaurismaki film beszámolója kezdődne, ám ezúttal a mexikói Ernesto Contreras elsőfilmjéről van szó, amit a Semaine de la Critique szekcióban vetítenek.

Egy konfekciógyár eladónője az éves sorsoláson megnyeri a kétszemélyes tengerparti utazást, de magányos életében nemhogy partner, de barát sincs, akit magával vigyen. Egyik este a péknél ráköszön egy régi iskolatársa, akire ugyan nem ismer rá, de mivel a férfi is hozzá hasonlóan magányos, elhívja a nyaralásra. Azonban az utazás előtt szeretnének megismerkedni, úgyhogy összejárnak, vacsoráznak, moziba mennek de valami végtelen, unalommal kevert érdektelenség lengi be minden együtt töltött percüket.

Vicces és szomorú az a feszengés, amelybe a magányosság elől menekülve kényszerülnek, nincs mit mondjanak egymásnak, gesztusaik sosem találkoznak - ugye mennyire emlékeztet a finn mesterre? A különbséget a spanyolos arcok mellett talán a konfekciógyár idős tulajdonosnőjének enyhén szimbolikus kerettörténete jelenti ebben az emberi gyengeségek mély megértéséről tanúskodó remek kis filmben.

Elküldve: 2007. május 22., 11:34-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.