Rendkívül lassú beállítással kezdődik a Carlos Reygadas mexikói rendező harmadik játékfilmje: A csillagos égről a kamera nagyon lassan a láthatár szintjére süllyed, és szemtanúi lehetünk a napfelkeltének. Hosszú beállítások sora ez a film, amelyben egy olyan közösség életét látjuk, ahol mindenki megpróbál a természeti és isteni törvényekkel harmóniában élni. Egy fura etno-vallásos csoportról, a mnemonitákról van szó, akik valójában Oroszországon és Kanadán keresztül Mexikóba került németek.

A többgyerekes apának, az ötven év körüli Johannak, a történetbe lépésünk idején az legnagyobb problémája, hogy a közösség összes törvényével szembekerülve halálosan beleszeret egy másik nőbe. Ebben a zárkózott, keveset beszélő, érzelmeket alig kifejező világban a szerelem olyan fellángolása, amire Marianne és Johan között sor kerül, nem maradhat rejtve. Reygadas lassú felvételeken mutatja be, ahogyan a történet szereplői - miközben élik mindennapi életüket - szembesülnek a szerelemmel: percekig nézhetjük ezeket az inkább csúnya arcokat - mindannyian amatőrök, a közösség tényleges tagjai - és ahogy belejövünk a film ritmusába, egyre inkább képesekké válunk megérteni ezt a sajátos kommunikációt.

Nehéz, nyitottságot és türelmet igényló film a Luz silenciosa, hasonlóan a rendező Budapesten mostanában mozikba kerülő előző filmjéhez, a Mennyei háborúhoz. Az ilyen stílusért rajongók szeretni fogják, de amúgy meglehetősen szűk közönséget mozgat majd meg, ezért nem hiszem, hogy érdemben labdába rúghat az Arany Pálmáért való hajszában.

Elküldve: 2007. május 24., 16:24-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.