Úton
Nehéz ennél abszurdabbat elképzelni: több kilométeres fal épül Mexikó és az Egyesült Államok határán a bevándorlók féken tartására; egy hosszú, hullámos acéllemezekből összerakott, néhány méter magas kerítés a sivatag közepén. Olyan a helyzet, mintha parittyákat állítanának hadrendbe vadászrepülők ellen, de nem az erőkülönbség miatt abszurd a dolog, hanem a gondolkodásmód teljes inadekvátsága miatt. Ennek az anakronisztikus, a berlini fal épülésének idején működő reflexeket idéző falnak a képével kezdődik és ér véget a Verzió fesztiválon vetített Végtelen határ.
Juan Manuel Sepulveda dokumentumfilmje azonban azért különleges, mert a történetből épp a leglátványosabb részt, az Államokba való szökést hagyja ki. Ennek a történetnek a kevésbé ismert oldala ugyanis az, hogy miként kerülnek a bevándorlók Dél-Amerika legeldugottabb vidékeiról többezer kilométeres utazások után Mexikóba, a határ közelébe. Olyan emberekről van szó, akik úgy indulnak neki pénz és mindenfajta közlekedési eszköz nélkül, hogy, miként a film egyik legjobb jelenetében kiderül, Amerika térképét sem ismerik, fogalmuk sincs a távolságokról, és még a kilométer jelentésével sincsenek teljesen tisztában. Országról-országra haladnak, itt-ott elkapják őket a hatóságok, illegális bevándorlóknak felállított táborokba helyezik majd kiutasítják őket, ők meg nemsokára újra kezdik.
A film azonban a legtöbbet nem a látványos drámák megmutatásával, az elkeseredett élettörténetek felelevenítsével foglalkozik, hanem megpróbál felidézni valami olyasmit, amit senki sem ért meg, aki nem volt még ebben a helyzetben: a végtelennek tűnő várakozás idegtépő reménytelenségét. Hosszú perceken keresztül csak azt látjuk, amint különböző embercsoportok várakoznak egy esetleg megjelenő vonatra, amelynek útirányáról senki nem tud semmit. Ahogy azonban egyikük mondja, az egy helyben állásnál a bármilyen lassú haladás is ezerszer jobb, mert a remény igézetét adja.
Ezeknek az utazásoknak nem látszik a vége (van aki már 15 éve úton van), ráadásul megdöbbentő az, hogy mennyire képtelenek arra gondolni, hogy mi vár rájuk, ha egyszer majd megérkeznek. Álmaik netovábbja az Államokba érkezés, és fel sem vetődik bennük, hogy a szenvedéseik a szerencsés célba éréssel még nagy valószínűséggel nem érnek véget.
A Végtelen határ c. filmet azért fontos megnézni, mert ennek a sokszor feldolgozott témának képes új dimenzióit megnyitni: a rendező nem a történetek drámaiságával kíván sokkolni (bár a vonatok után szaladással végtagjaikat vesztett szerencsétlenek jelenete elég megrendítő), hanem a helyzet sivár kilátástalanságát érezteti a lassú, céltalanságba fulladó jelenetekkel.