Anilogue2008: Plympton nyomasztó szabadsága

A tudat és főleg a tudatalatti rejtett tartalmainak kivetítése Bill Plympton legfontosabb kifejezőeszköze: a legtöbb animációs filmmel ellentétben nála a szörnyek és szörnyűségek nem a külső világból, hanem belülről fenyegetik a hősöket. Kézzel rajzolt, fekete humorral átitatott filmjei éppen ezért gyakran az elviselhetőség határáig kegyetlenek és kíméletlenek.

Az Anilogue-on bemutatott legújabb munkájában a belső problémák megjelenítése mellett a történetbe alaposan beleszól valami transzcendentális erő, ami a figurák akaratától függetlenül irányítja sorsukat. Az Idióták és angyalok történetének középpontjában egy fura alak áll, aki minden reggel azért kel fel hajnalban és hajt végig a reggeli dugóban a városon, hogy egész nap egy elhagyatott kocsmában üljön, magányosan szívja a cigit, és különböző interakciókba keveredjen a kocsmárossal, a takarítónővel és egy másik törzsvendéggel. A bonyodalom akkor kezdődik, mikor egyik reggel szárnyai nőnek, amelyek idővel egyre hatalmasabbak lesznek, míg végül a repülés szabadságát kínálják neki, de nem hagyják, hogy rosszat tegyen. A sztori addig érdekes igazán, amíg a történéseket a szereplők belső fóbiái határozzák meg, mikor azonban a „csodás” elem eluralkodik, szépen lassan elveszítjük a kapcsolatot, az azonosulást az egyre képtelenebb szituációkkal.

Az egyszerre félelmetes és humoros ceruza-rajz animáció elképesztően koherens az egész filmen keresztül, valamint rendkívül kreatív vizuális transzformációkat mutat be. Plympton ráadásul nem csak látványos képi világot hoz létre ebben a filmben, hanem remek vizuális kommunikációs érzékről tesz tanúbizonyságot: bebizonyítja, hogy erőteljes képi kifejezőerővel lehetséges egyetlen szó nélkül komplex történeteket elmesélni.

A végére kissé naivvá váló sztori ellenére, ha valaki friss, merész, politikailag inkorrekt és éppen ezért üzenetében és megformálásában végletekig szabad mozit akar látni, ne hagyja ki az Idióták és angyalokat. Ha a Libanoni keringő az év legmegrendítőbb, akkor ez a legfelszabadultabb filmje – könnyű menetre azonban senki se számítson.

Megjegyzések lezárva.