Anilogue2008: BB tengely és a Muto

Az Anilogue idén először 2 városban, Bécsben és Budapesten került megrendezésre: az első felében itt Pesten mentek a filmek, utána pedig az osztrák fővárosban lehetett ugyanazt a kínálatot megnézni. Ennek megfelelően az eredményhirdetésre csak szerda este került sor, akkor, amikor már mi itt csak múltidőben beszéltünk az amúgy remekre sikerült fesztiválról.

No de az eredményhirdetés (híre) tökéletes alkalom arra, hogy meséljek egy kicsit a versenyprogram vitathatatlanul legkreatívabb filmjéről. Az olasz Blu (fedő)nevű alkotó ugyanis megteremtette a street animation műfaját azzal, hogy a graffitit úgy vitte be az utcáról a moziba, hogy hű maradt az eredetihez. Láttunk ugyanis már olyat, a graffitik formavilágát vászonra vitték, de a Muto-ban az a különleges, hogy a film megtartja a street art működésének is jónéhány jellegzetességét.

A film stop-motion animációval készült, és így alakít mozgóképpé sokszáz utcai helyszínen készült fényképet. A kerítésekre, tűzfalakra rajzolt absztrakt és figuratív alakok csak a forma dinamikájának engedelmeskedve alakulnak egymásba, másznak egyik falról a másikra, a képeken pedig időnként felvillannak a rajzok előtt elhaladó emberek, egyik kockáról a másikra radikálisan megváltoznak a fényviszonyok. A film címe (Muto) sem véletlen, hiszen a stop-motion technikából származó szakadozott mozgás nyilván a némafilmek világát idézi.

Blu ráadásul a street art-os intézményen kívüliség attitűdjét is felvállalja azáltal, hogy a filmet azzal kezdi, hogy a mű a szerző hozzájárulása nélkül sokszorosítható és terjeszthető. És a figura még az IMDB-n sem szerepel.

Ja és a Muto kapta az Anilogue fődíját. Az animáció alább megnézhető (érdemes!):

Megjegyzések lezárva.