Ez nem filmről
szól, de nagyon érdekes élmény. A vizuális kommunikációról tartok órát az Iparművészeti Egyetemen; ma a verbális és a vizuális kommunikáció kapcsolatáról, különbségeiről volt szó. A diákokkal együtt beszélgetünk a témáról, arra kezdünk kilyukadni, hogy ugye az írott szó olyan kommunikáció, ahol a külső forma nem számít, hiszen mindegy, hogy ariallal vagy timesszal írok le egy mondatot, a jelentése nem változik.
A terv az lett volna, hogy miután ezt letárgyaljuk, utána szóba kerüljön a keleti kalligráfia problémája, ahol nem mindegy, miként írom le az adott szót. Csakhogy ekkor jött az apró csoda. Az órára jár egy magyarul nagyon jól beszélő kínai lány, aki, mikor erre a pontra értünk, de mielőtt még a kalligráfia előkerült volna, elkezd a szövegekkel kapcsolatosan képi esztétikáról beszélni, azt mondani, hogy nem mindegy, hogy egy szöveg szépen van-e leírva, szerkesztve vagy sem. Vagyis a maga meztelen valóságában megjelent az a gondolkodásmód, amelyet csupán felidézni terveztem. Különleges pillanat volt!