Dáunlód: Bezár a bazár

Az egyik legnagyobb spanyol videotéka hálózat bejelentette, hogy teljesen kivonul az országból. A Blockbuster Video Espana 86 boltját zárja be május 15-én. A cég képviselője azzal érvelt, hogy 2004-ben 5,5 millió eurós veszteséget könyveltek, és 2005-re még ennél is többet várnak.

A spanyol videószövetség elnöke is megszólalt az ügyben, szerinte Spanyolország Európa legkalózkodóbb országa, ugyanis a kormány túl későn és túl lassan lépett fel. Állítólag a forróvérű spanyoloknál a kalózkodás legelterjedtebb formája a barátoknak, rokonoknak történő közvetlen másolás (így 37 millió film cserélt tavaly gazdát), utána a közvetlen internetről letöltés (16 millió mozgókép) és az utcai árusítás következik.

Ennyit a helyzet súlyosságáról, és azokról az elképzelésekről, hogy a rendszert apró korrekciókkal egyben lehet tartani.

Egy válasz: “Dáunlód: Bezár a bazár”

  1. mendóka

    Ez várható volt. A dáunlódozás elsősorban a videotékák klienseit szedi el.