Dáunlód: Mozi 2.0

A reakciók alapján úgy tűnik, a mozival kapcsolatos felvetések váltottak ki a legnagyobb érdeklődést, úgyhogy megpróbálom ezt a témakört bejárni egy kicsit. Az a kérdés, miként lehetne életet lehelni a mozi ósdi intézményébe úgy, hogy a lényege ne vesszen el. Tehát: Upgrade to Cinema 2.0!

A mozi jövőjéről beszélgetve természetesen állandóan szóba kerül a digitális vetítés kérdése. Samu jelezte, hogy ez nem jelentene többet egyszerű technológiai váltásnál, illetve hogy legfeljebb a forgalmazást könnyítené meg. De hát éppen erre lenne szükség! Lássuk, mire lenne jó a digitália által megkönnyített forgalmazás.

1. Filmet ide, de azonnal!
Micsoda dolog az, hogy a Brokeback Mountain-t Pesten 1 hét múlva kezdik el csak forgalmazni?! Mikor az Oscar díjakat már szinte egy hónapja besöpörte és egyébként is a felhajtás körülötte már hónapok óta zajlik! Mindenki erről beszél, a mozikban pedig még sehol, hát persze hogy nyomom a dáunlód gombot ezerrel! Mire meg a moziba jön, mindenki látta már.
Értem én, hogy a kisebb országok forgalmazóinak meg kell várniuk, amíg a többszáz franciaországi vagy brit kópiából néhányra már nincs szükség a premier utáni hetekben, s aztán a használtat vetítik itt, de ez egy filmrajongót a legkevésbé sem érdekel, mikor a DVD minőség egy kattintásra van tőle.
Bezzeg ha digitálisan menne a forgalmazás, akkor csak le kellene műhódról tölteni, s mehet is a premier a londonival egyidőben. Lehet, hogy akkor többen ott lennénk a teremben.

2. Mozitéka
A filmes posztmodern elméletírói azt szokták hangoztatni, hogy a nagy műfaji keveredés és állandó idézgetés egyik oka az, hogy a nyolcvanas évektől kezdve a filmtörténet könnyedén elérhetővé vált. Azt mondják (pl. Jim Collins), hogy a VHS és videó CD megjelenésével a régi, klasszikus filmek egyetlen polcon ugyanúgy váltak elérhetővé, mint a napi premierek. Vagyis a múlt mozgóképei megszűntek távoli, filmtörténet összeállítások lapjain és filmmúzeumok kopott vásznain fellelhető kuriózumnak lenni. Ő úgy véli, hogy ezáltal vált lehetővé az, hogy a filmes idézetek széles körben is működjenek. Ezért készülhetett el a Ponyvaregény, vagy később az idézetekkel teletűzdelt nagyon populáris filmek, mint a Horrorra akadva és társai. Nyilvánvaló, hogy manapság a DVD-vel illetve a neten terjeszthető Divx formátumok elterjedésével ez a folyamat csak tovább erősödött.
Gondolkodjunk el ezen a folyamaton! Mi lenne, ha a moziból is egyfajta tékát csinálnánk? Vagyis a betérők kis privát termekben kiválasztják egy nagy adag filmből azt, ami nekik kell, és moziminőségben megnézik. Természetesen ez a celluloid kópiák huszadik századi világában még elképzelhetetlen. Ehhez az kell, hogy a mozinak nagy mennyiségű, digitálisan tárolt filmhez legyen hozzáférése. És például vetítés-szám alapján fizetne a forgalmazónak vagy/és a gyártónak.
Persze látom én a rendszernek a buktatóit, sokat kellene ezen még agyalni, finomítani, de a nagy választék fele való elmozdulás elengedhetetlen. Első lépésben a nagyobb multiplexekben is minden teremben más film kellene menjen, és ha lehet, nagyon különböző fajtájú és életkorú filmek. Miért ne mehetne egy kis kamarateremben mondjuk a Jules és Jim? Ha nem kellene ehhez hetekkel előre megrendelni a kópiát, csak 1 órával vetítés előtt letölteni, akkor miért ne lenne megvalósítható? Persze nem vonzana tömegeket a dolog, de sokkal többféle ember térne be a moziba, és sokkal több ízlést ki lehetne elégíteni.

3. Ingyen mozi
Az előző felvetésben tárgyalt ingyenessé tétel kapcsán beszéltem az alternatív bevételek közt a film közbeni reklámokról. A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy nem a film megszakítására gondoltam, hanem arra a már nagyon is elterjedt gyakorlatra, hogy a filmekbe építenek be reklámokat.
Felvetődött, hogy az ingyenessé tétel nem dobná fel annyira a nézettséget, amennyire gondoljuk, Samu jelezte, hogy voltak ez irányban próbálkozások, de kevés sikerrel. Azt hiszem, hogy ehhez idő kell: az embereknek meg kell szokniuk, hogy a mozizás nem luxus, hanem napi rendszerességgel bevállalható.

Mi szól a kvázi-ingyen mozi mellett? Párizsban már 5-6 évvel ezelőtt, Pesten pedig tavalyelőtt vezették be a Moziünnep néven futó rendezvényt, amelynek lényege, hogy egy teljes árú jegy megvásárlása után 10 filmet nézhetsz meg egy hosszú hétvége után egy átlagos mozijegy harmadáért-negyedéért. Párizsban az emberek zsinórban nézték a filmeket, egyik film véget ért, s rögtön utána álltak be a sor végére a következőért. Itt Pesten pedig multiplexek hatalmas termei teltek zsúfolásig meg, több éves független- és művészfilmek vetítésein. Az első Moziünnepre Pesten több mint 300 ezren váltottak jegyet, ami az egy évvel azelőtti hétvége eladásainak a háromszorosa!
Mi mást bizonyít ez, ha nem azt, hogy az emberek, ha jó áron van, képesek egy hétvégén 10 filmet megnézni!

Érdekes, fejlemény, hogy két hete az Oedipus Quartett ingyenessé tette filmklubját Kolozsváron a Tranzit Házban. Az első hírek alapján ettől még nem lettek többen a nézők, de én reménykedem, hogy ez csak idő kérdése.
Emberek! Menjetek a filmklubba, hátha ezzel meggyőzzük a mozisokat, hogy tegyék ingyenessé a vetítéseket!!!
És közben a 21. század mozijának egyik kísérleti laboratóriumában vehettek részt.

12 válasz: “Dáunlód: Mozi 2.0”

  1. pumukli

    istenem miert kell itt ilyenekrol blogolni ? felnott valaki ehhez ?? kevesen…a szerzo is jobban tenne ha a hetkoznapi gondolatait nem tarna a szeles publikum elott, hanem magaba szallna s elgondolkodna azon, hogy szakmailag tud e e teren valtoztatni…gyenge…

  2. mendóka

    Az, hogy egy film későn jelenik meg nálunk, nem jelenti feltétlenül a nyugati kópiákra utáni várást. Egyszerűen a sz*** mozimenedzsment problémája.

    Apropó “Moziünnep” - ha egy hétvégére ingyenes a mozi akkor biztosan nagy tömeget mozdít majd meg, de ha már állandósítod ezt a folyamatot az érdeklődés csökkenni fog logaritmikusan: elvégre “minden csoda csak három napig tart”. A nagy nézőszám az ingyenességgel sem tartható fent, az a néző aki egy hétvége alatt megnéz tíz filmet nem biztos, hogy következő hétvégén is megcsinálja ugyenezt.

    Ami az Oedipus Quartettet illeti, eddig sem jártam, és nem is szándékszok eljárni. Mea culpa: túl sok “művészfilm” nem igazán jön be nekem. Semmi gondom velük, de én inkább a blockbusterkre szavazok:)

  3. mezei

    Pumukli, miért olvasod, ha nem tetszik???
    Nekem pl. kifejezetten tetszik a blog.

  4. samu

    Zsolt,
    Jelezni szeretnem, hogy a Brokeback Mountain tipikusan kicsi film, hogy a Crashrol ne is beszeljek amit raadasul tavaly novemberben be is mutattak Pesten. A Brokeback Mountain magyarorszagi forgalmazasa a forgalmazoi inkompetenciat bizonyitja (romaniaban mar tobb mint egy honapja mozikban van) nem kellett hasznalt kopiara varni belole (amibol amugyis van kabe 3 hettel az amerikai premier utan).
    Arrol nem is beszelve, hogy a Parnakonyv kopiakihasznaltasaga Romaniaban (nezo/kopiaszam) sokaig kozel allt a Narnia Kronikaihoz amivel egyszerre jott ki.
    A nagy valasztek fele valo elmozdulas pedig egyertelmuen a filmgyartas beveteleit csokkenti hiszen ne legyunk naivak- ha egybol valami hirtelen valtas folyaman -bekovetkezne az amit mondasz a nezettseg nem emelkedne meg radikalisan hanem max. novekvo tendenciaja lenne, ugyanakkor a bevetelek megoszlananak a Jules es Jim (archiv) es a Star wars (blockbuster) kozott ami azt jelenti, hogy a Star wars kabe 20%-al kevesebb penzt kaszalna.
    A nagyvalasztek a multiplexek reven jelen van. A Hollywood Multiplex Bukarestben ezen a heten 10 teremben 20 filmet vetit, a Movieplex 10+1 teremben 19-et sot nemreg a Movieplex probalkozott tavalyi top ten filmek vetitetsevel is egy-ket eloadas erejeig 3 het alatt abbamaradt.
    A mozik programozasa egy elegge elo dolog altalaban nem vesz sok idot igenyben csak folyamatosan. Kell tudni kabe 2-3 hetre elore, hogy mit akarsz es kesz. Ma romaniaban gyakorlatilag 24 oran belul betudsz szerezni egy-egy kopiat ha szukseges. (most eltekintunk az epp aktualis blockbustertol) ugyanakkor ne felejtsuk el, hogy az a 2-3 het reklamozasra is kell mert hiaba teszed be holnap este 8-tol a Crash-t ha nem tud rola senki fokepp digitalis mozi eseteben oriasi kinalattal. (marpedig senki nem fog rola tudni ha csak nehany nappal elore programozol).
    A Zongoratanarnot egyszerre vetitettek a Studioban a ket Multiplexben es a teveben ennek ellenere az osszes francia film kozul a legjobb nezettseget produkalta a francia filmheten (utcahosszal verte a Pingvinek Vandorlasat).
    A digitalis mozi annyiban lenne jo, hogy novelne a mozik kozotti konkurenciat es csokkentene a forgalmazasi koltsegeket, azonban a nezettseg problemajat nem oldana meg.

  5. samu

    Tovabba: a digitalis mozi is “kopia” fuggo: lasd digital print kifejezest.A muholdas kozvetitestol meg messzebb vagyunk. A masik problema, hogy ki a fene fogja finanszirozni a mozik beruhazasait hiszen egy digitalis vetitogep kabe 60.000 eur-ra rug (ha ehez hozzatesszuk a beszereles, optika es vamkoltsegeket akkor ki lehet szamolni, hogy mennyibe kerul) es egyaltalan nincs technologiai biztonsag ki garantalja azt, hogy nehany ev mulva nem jelenik meg egy uj szoft/olvasasi rendszer/akarmi ami miatt egyszeruen a 60e. beruhazasunk kukaba dobhato. Lasd a dvd problema.
    Az ingyenes mozi nem megoldas. Soha nem lesz fenntarthato az a paradicsomi allapot ami most van pl. Nemetorszagban (az orszag art mozijainak tobb mint fele 40.000 kissebb lakossagu telepulesen van).
    A valasztek arra sem ad valaszt, hogy miert zart be peldaul spanyolorszag legnagyobb video es dvd kolcsonzo halozata.
    ————–
    Egyszeruen ezt el kell felejteni. Mindig lesznek kocsmak ahol egy sor 40-60ezer lej es lesznek abc-k ahol a sor 15-20ezer lej. ennyi. ugyanezt kell megvalositani mozik szintjen is es van ra esely. valoszinuleg a sztarkultusznak es blockbustereknek lealdozik egy kicsit de inkabb feljon az ertekesebb es az egyszeruen csak “jo” filmek csillaga mint pl. az Amelie. es szerintem ez igy jol van.

  6. Sz.Cs.

    samu hozzászólásával kapcsolatban:
    Valaki meg tudná magyarázni, hogyhogy “most jött ki” a Párnakönyv? Greenaway újravágta, vagy mi történt?

  7. mendóka

    Apropó filmgyártás költségei: itt lehetne spórolni istenigazából, mert véleményem szerint irreálisan nagyon, még akkor is, ha leszámítjuk a marketing költségeket. Így talán elérhető lenne, hogy bővebb legyen az a választék amit ti szeretnétek. Ha növekszik a nézőszám akkor már nyert ügy a dolog, még akkor is ha kevesebb a de facto profit filmenként. Digitális mozival próbálkozni jelenleg még tényleg nem érdemes, lassan amortizálódik a költsége és mire odaérsz, hogy megtérült (ha megtérül!!!) a befektetésed már dobhatod ki a ketyerét és vehetsz újat helyette.

    Na és egy kérdés: mi legyen ma este Oliver Twist, Büszkeség és balítélet vagy Zorro? :)

    csákó

  8. zsenge, a házigazda

    Örülök a sok gondolkodó hozzászólásnak, megpróbálom kicsit összegezni a dolgokat.

    A gondolataitokból számomra egyértelműen kiszűrődik az, hogy itt a mozinál és a forgalmazásnál mélyrehatóbb változásokra van szükség. Vagyis önmagában sem az ingyen mozi, sem a digitália nem jelenthet megoldást. Szerintem segítheti vagy könnyítheti a váltást, ha a moziforgalmazás nem lesz ennyire inkompetens (teljesen egyetértek, hogy itt technológiától független balekségről van szó), és a mozik között valóban rendes konkurencia alakul ki.

    A vitaindítóban említettem, hogy a hatvanas-hetvenes években hasonló válság bontakozott ki a filmiparban, és a megoldást ott is az újító, frissen gondolkodó, “más” filmek jelentették. Eszerint a filmgyártás megújulására lenne szükség, arra, hogy eredeti rendezők, forgatókönyvírók friss szellemben készítsenek mozikat. Az, hogy a Crash kis filmként ekkora sikereket ért el, azt jelenti, hogy az emberek nem feltétlenül a spec effektekre és a sztárokra mozdulnak. És ha a filmgyártás költségei radikálisan csökkennének, akkor az se lenne baj - egyetértek mendókával - ha egyetlen filmen kisebb profit lenne.

  9. zsenge, a házigazda

    Ja és mendókának:

    a 3 film közül egyiket se ajánlanám igazán jó szívvel. Ha valami frisset és jót akartok látni a populáris kategóriában, akkor Belső ember (Inside Man) az ajánlatom estére! :)

    üdv,
    zs

  10. mezei

    ajánlat azoknak, akik szeretik a dokfilmeket:
    ma láttam (harmadszor) a Corporation c. filmet.
    Lassan kezdem érteni, hogy miről szól :-)

  11. mendóka

    Köszi Zsenge kolesz: csak egy a baj, az Inside man még nem fut a k-vári mozikban, s csak akkor tudom megnézni, ha ledáunlódolom, és azzal pedig nemigazán segítem a moziipar jövőjét:D

    ja, amúgy a mozi helyett inkább a sörözést választottam és egy disastrous disaster múvit amit senkinek sem ajánlok semmi szín alatt: Nature Unleashed: Volcano, valami 2004-es qrvára sz* film:D vagy lehet hogy én nem tom értékelni mert folytatása is készült?:D na mindegy, a mai IQ-lightos filmnézésnek vége, majd ha lesz valami érdekes bejelzek

    ja, és naaaaagyon fasza ötletnek találom a filmajánlót:D

  12. samu

    nem vagta greenaway ujra a filmet semmi ilyesmi nem tortent egyszeruen csak kiprobaltuk a best classics tortenetet es es esetben bejott.