Titanicnapló2006: Ajánló 1
A fesztiválokkal az a baj, hogy a szervezők hiába szednek össze rengeteg érdekes filmet, a hivatalos moziforgalmazás gyatrasága miatt a nézőknek a legtöbb esetben csak találomra kell válogatniuk a sok ismeretlen rendező és film között. Szerencsére az idei Titanicon vetített film közül több megfordult már más fesztiválokon, úgyhogy megpróbálok segíteni a választásban.
Mark O’Halloran: Adam & Paul - egy szatirikus ír dráma vagy egy keserú ír vígjáték: nem tudom, mi illik inkább erre a különös filmre, ami tavaly szerepelt a Berlinálén. Akkor ezt írtam róla a Filmtettnek: a két főszereplő – akikről sosem derül ki, hogy melyik Adam és melyik Paul – kapcsolata, bambasággal határos komikus gesztusaik emlékeztetnek a múlt század első felének két sztárjára (Laurel és Hardy komikus párra), az általuk létrehozott céltalan botorkálásos szituáció pedig teljesen a becketti alaphelyzet rekonstruálása. A remekül megírt forgatókönyv és a rendezés eredménye az, hogy a film végig egyensúlyoz a tragikus és a komikus határán, úgy, hogy egyik irányba se billen véglegesen el. A napi adagot végül már szinte önkívületi állapotban kereső két figura egyszerre képes a nézőből szánalmat, együttérzést illetve nevetést kiváltani. Esetlenségük, a világgal való koherens kapcsolatra való képtelenségük miatt állandóan komikus helyzetekbe kerülnek: ezek közül kiemelkedik az, amelyben egy láthatóan külföldi férfi (akit történetesen Ion Caramitru játszik), önérzetesen magyarázza az őt lerománozóknak, hogy ő bizony bolgár. Ezek a jelenetek azonban minden vidámságuk ellenére sem képesek azt a tragikus alaphelyzetet felülírni, hogy itt két emberi roncs utolsó kínlódásait látjuk, akikből a szer még a társ, a barát iránti utolsó érzelmet is kiöli.
Kenji Uchida: Stranger of Mine - a japán humor a legjobb formájában, csavaros történet, ravaszul megszerkesztett forgatókönyv, amely több nézőpontból meséli el a történetet, és a jól bevált recept alapján csak az utolsó nézőpont elmesélése után derül fény a különböző események valódi értelmére.
Miranda July: Me and You and Everyone We Know - az amerikai performerművész a kortárs céltalan életérzést fogalmazza meg első nagyjátékfilmjében, amely az Arany Kamera díjat nyerte tavaly Cannes-ban. Egy sikertelen művész (maga a rendezőnő alakítja), egy elvált cipőárus és annak gyerekei valamint a közvetlen környezetük alkotják ennek a különleges filmnek az anyagát. Nincs összeálló, valahonnan valahova vezető történet, csupán hirtelen bepillantást nyerünk a passzív, szinte rezignált hősök prózaiságában is költői életébe. A chatroomban szabados szexuális perverzióival nőket elcsábító hétéves kisfiú játéka pedig annyira hiteles és lenyűgöző, hogy már csak azért érdemes végignézni a filmet.
Most ennyi, majd még folytatom, de rohannom kell egy vetítésre.