Cannes2006: Csoda Paraguayban
Dél-Amerika e hányatott sorsú országában kisebbfajta csoda kellett ahhoz, hogy 35 mm-es filmre forgatott mozifilm készülhessen - ez a másfele triviális dolog ott 36(!) évvel ezelőtt esett meg utoljára. Hogy ilyen körülmények között miként jöhetett létre egy filmnyelvileg ennyire tudatos és érett alkotás egy ilyen fiatal rendezőtől - na ez az, amit rejtélynek, vagy csodának hívunk.
A Paraguayi függőágy-ban viszont pont ez, a mindenki által várt csoda nem történik meg, az évekkel ezelőtt háborúba elment fiú nem tér haza öreg szüleihez. A film valójában 6-7 hosszú beállításban meséli el két vidéki öreg szülő egy átlagos napját. Kora reggel már kiteszik a függőágyat egy árnyékos ligetbe, miközben a melegre, a borús égből folyamatosan ígérkező de meg nem érkező esőre és az állandóan ugató kutyára panaszkodnak. Időnként pedig felemlegetik háborúba távozott fiúkat, akinek a halálát nem tudják elfogadni. Később elmennek dolgukra, majd időnként visszatérnek a függőűgyhoz, ahol ugyanazokról a jelentéktelen dolgokról nyűglődnek. Nem történik semmi, a teljes film alatt távolról látjuk őket, az arcukat szinte ki sem tudjuk venni, és mégis melankólikusan szép és megrázó élményben lesz részünk. A lassú tevés-vevésben, a csak hallható, de sosem látható madarak csicsergésében, az erdő susogásában és az egyszerű emberek beletörődő, fáradt hangjában kibontakozik az a végtelen szomorúság, amit ez a két reménytelenül egyedül maradt ember a nap minden percében átél. Mindegy, hogy hajnal van vagy este, hogy gyümölcsöt esznek vagy aratnak, hogy a kutya ugat vagy éppen hallgat, mindig ugyanaz a hihetetlen fájdalom szól a semmiségekről fecsegő szavaikból.
Néhány évente akad Cannes-ban egy-egy ilyen különlegesen bensőséges, személyes belevondást igényló filmélmény, amit aztán sokáig nem lehet elfelejteni - néhány évvel ezelőtt a tajföldi Achitpatpong jelentett ekkora revelációt. A mifelénk működő moziforgalmazást ismerve nem is remélem, hogy valaha eljut ez az extremitásig lassú, ezért non-kommersz film, de talán a TIFF-en egyszer lehet szerencsénk hozzá.
(Ha további részletek érdekelnek a filmről, keresd a rendezővel interjút a Filmtett következő számainak valamelyikében)