A fesztivál legnagyobb meglepetése onnan érkezett, ahonnan senki nem számított rá, Olaszországból, Paolo Sorrentino kamerájából. A L’Amico di Famiglia maga az olasz Dalok a második emeletről, abszurd, enyhén szürreális, vicces, megható és mindenekfelett elképesztően innovatív vizuális, verbális és narratív szinten egyaránt. A dolog azért is meglepő, mert Sorrentino eddig nagyon jól megcsinált, de meglehetősen hagyományos olasz mozikat forgatott, erre most eljön ide ezzel az egy hete befejezett filmmel, és mindenkit levesz a lábáról.

Sofia viszont - sajnálom Nándika - nagyon elhasalt a Marie Antoinette-el, a reggeli vetítés végén az alig hallható taps mellett fütty és huhogás jelezte a sajtó nagyon negatív véleményét. Szinte teljesen konvencionális kosztümös film ez az osztrák származású francia királyné magánéletéről, amiben az egyetlen csavar, hogy kortárs rockzenét használ aláfestésként. Néhány ügyes fordulat, egy-két jó montázsszekvencia, kis szellemi csemege akad, de hiába vártuk, hogy valami történjen, végül elmaradt. Azt hiszem, Sofiából a merészség hiányzott, vagy a nagy költségvetés miatt megkötötték a kezét.

Elküldve: 2006. május 24., 21:36-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.