Hany Abu-Assad: Paradise Now
Mennyország most a magyar cím, amin ez a különleges, politikailag kényes film fut. A tavalyi Berlinálén láttam először, és nagyon megfogott az, ahogy képes volt megértetni a palesztin öngyilkos merénylők gondolkodását. Ebben a tekintetben a legmegvilágítóbb az, mikor a külföldről hazatért nő teával kínálja a főhőst, aki - szokás szerint - rengeteg cukorral kéri. A nő elmosolyodik, persze, itt mindenki teával fogyasztja a cukrot - miért, kérdezi meg, így szereted? A fickó pedig azt válaszolja erre, hogy itt ősidők óta mindenki így issza.
Ez az egyszerű jelenet jelzi gyönyörűen a keleti társadalmak viszonyát a hagyományhoz, a közösséghez, a cselekedetek indokához: egy dolog magyarázatához nincs szükség individuális indítóokra, a “mindenki így csinálja” válasz teljes értékű tud lenni. Arrafele nem szokás rákérdezn arra, hogy jó-e az, amit mindenki így tesz: egy tettet a közösségi gyakorlat önmagában igazol.
Ezért nem lehetséges értelmes, ok-okozati típusú magyarázatot várni a kényesebb, öngyilkos merénylettel kapcsolatos kérdésekben.
A filmet első megnézésre azért is szerettem, mert úgy tűnt, lassan, finoman érzékelteti a szereplőkben az átmenetet. A tegnapi újranézéskor azonban az volt az érzésem, mintha elhamarkodva történne minden, és sokkal egyértelműbb válaszok születnének.
Figyelem, SPOILER innen: Első megnézéskor az utolsó jelentben az volt az érzésem, hogy nem biztos, hogy felrobbantja magát a srác, és épp ebből adódott a feszültség. Most másodszorra teljesen egyértelmű volt, hogy megteszi.
Szóval nektek milyen élményetek volt erről a filmről? Megtette?
2006. május 12., 12:17
Számomra is teljesen egyértelmû volt, hogy megteszi. De végül is, a film szempontjából az már teljesen lényegtelen … egyébként, szerintem annyira konzekvens módon épült a film, hogy az utólsó tíz percet, mozzanatonként is borítékolni tudtam volna.
2006. május 12., 12:34
Akkor ezt most pozitívumként vagy negatívumként mondod? Vagyis jó, hogy előre látható a vége (mert következetes a film) vagy baj, mert kiszámítható?
2006. május 12., 12:38
Úgy fogalmaztam, hogy konzekvensen épült, és nem úgy, hogy sablonosan. És ennél a filmnél, - ahogyan te is írtad - a következetesség egyenértékû a ‘hagyománnyal’. Nem?
2006. május 12., 12:54
Egyetértek, szerintem is pozitív értelemben van szó következetességről a film szempontjából.
Az viszont már kérdés, hogy a hagyomány egyenértékű-e a következetességgel. A hagyomány, akár káros módon is - és talán erre mutat rá a film - tud merev lenni. Persze lehet ezt következetességnek is nevezni, de inkább egy olyan merevségről lehet szó, ahol a hagyományban levés a vonatkozó cselekedetek végiggondolását sem teszi lehetővé. Senkiben sem merül fel, hogy a cukrot miért issza úgy, ahogy.
2006. május 12., 13:08
Igen, pont erre gondoltan én is, és pontosan ezért a merevségért nem lehetett másképp fejezni be a filmet sem, - és ezért lehet teljesen egyértelmû igen a válasz is az eredeti kérdésedre.
2006. május 13., 20:14
Julio Medem: Tierra c. filmjenel merult fel bennem a vege elott, hogy ha a pasi a szoke not valasztja, akkor szar a film, ha a barnat, akkor jo. A Paradise Now vegen valahogy nem jott elo a dilemma, szerintem a film a vegkifejlet elott is eleg szolid ahhoz, hogy ne a befejezes hozza meg szamara az elismerest vagy a bukast.
Nem tudom mennyire merev az a merevseg, amelyikben megegyeztetek, hisz a torespont utan az egyik csavoban “a hagyomany” (nem tudom, hagyomany-e vagy inkabb konszolidalt ideologia, stb.) ujraertekelodott, a masik dontesvilagaban pedig szerephez juthatott az apja “hirnevehez” valo viszonya is - persze, e pszichologiai fonalbol nem lehet egy szottest fonni, amit a pasira rahuzhatunk, marcsak azert sem, mert nem ezzel fog robbantani…
2006. május 14., 16:29
Az utolsó mondatod nyelvi és gondolati remekmű, gratulálok!
A hagyománnyal kapcsolatban valszeg igazad van a tekintetben, hogy az a srác, aki a hagyományt korábban sokkal inkább elfogadta, mint a lányba belehabarodó, szüleivel ellenkező főhős, végül visszalép. Ő pedig követi azt a hagyományt, amelyben kevésbé hisz, mint társa, ráadásul pszichológiailag vissza kellene tartsa őt a friss szerelem ígérete.
A főhős döntési folyamatában két fordulópont van. Mikor első alkalommal nem száll fel a buszra, hanem visszatér, akkor szembesül az egész helyzet, a harcuk abszurditásával. Ugyanakkor az “áruló” apja terhének valamint a nő iránti érzelmeinek hatására eljut a se így se úgy nem jó állapotba. Mikor este a temetőben rátalálnak, elképzelhető, hogy az volt a terve, hogy felrobbantja magát egyedül. Így nem kell a tettet elkövetnie, de a szégyent sem elviselnie - azt érezhette, hogy egyszerűen nincs értelmes kiút számára.
Csakhogy ebben a nő és a barát megakadályozzák. A társadalom immár végképp elvárja a hősi cselekedetet tőle, ugyanakkor a nővel szemben is megalázott helyzetbe kerül (egy ilyen paternalista társadalomban a nő által látott gyengeség a férfi pozíciójának komoly megingását jelenti). Így hát nincs jobb megoldás, mint hogy akkor is elkövesse a robbantást, ha ideológiailag nem ért vele egyet. Szóval most úgy gondolom, személyes helyzete és nem a meggyőződése vitte rá a robbantásra. Személyes kilátástalanságát viszont az abszurd társadalmi szerkezet és hagyomány okozta.
Vagy nem?
2006. május 17., 16:12
De igen … ez így most már teljesen világos és kerek. Kössz:)