Cannes2007: Mozitörténet
A közismerten filmbolond Tarantino most kevésbé a filmeknek, mint magának a mozizásnak, mint jelenségnek állít emlékművet. Grindhouse-nak azokat a külvárosi, olcsó mozikat nevezték a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában, amelyek a B és C kategóriás thrillereket, akció- és horrorfilmeket játszották. A Rodriguezzel közösen készített két filmből álló opusz valójában egy ilyen “grindhouse” műsort idéz meg.
A két nagy film előtt és között kamu-trailerek, soha nem létezett filmek gagyi, ügyetlenül vágott előzetesei pörögnek, maguk a filmek pedig mintha a hetvenes évek és napjaink fura hibridjei lennének. Karcos, ugráló, időnként életlenné váló képek, hiányzó tekercsek valamint korabeli ruhák és hajviseletek próbálják azon régi mozik hangulatát kelteni, miközben a szereplők technikai eszközei (telefonok, autók) a huszonegyedik század elejéből valók.
Kétség nem fér hozzá, hogy Tarantino Death Proof-ja - ezt mutatták be Cannes-ban is - a jobb a kettő közül, a tőle megszokott pazar, csavaros dialógusok a hetvenes évek B-kategóriás autósüldözéses filmjeinek világában találnak helyet maguknak. A történet egy “Stuntman Mike” nevű kaszkadőr körül forog, aki nem késsel, hanem halálbiztos (innen a cím) autójával karambolozva éli ki kéjgyilkos ösztöneit vidéki kocsmák magányos nőinek áldozatos részvételével. Mígnem méltó ellenfelekre akad női kaszkadőrökben, akik éppen hetvenes évekbeli autócsodát próbálnak ki, és akikkel félelmetes, féktelen, a túlzásig látványos üldözési jelenet kezdődik, amit olyan buta befejezés követ, hogy az már jó.
Rodriguez műve egy zombifilm, amiben az utánzott kor filmjeihez hasonlóan a lényeg a hörgés és a vérfolyás, ahol a szálakat nem varrják el, az indokokat nem értjük meg (valami biológiai fegyverrel kapcsolatos kísérletekre történik homályos utalás). Bár időnként leül a film, azt a jelenetet nem lehet elfelejteni, mikor a féllábú sztriptíztáncosnő lábát egy gépfegyverrel pótolják, az meg a ravaszt meghúzva repíti át magát a kerítésen.
Jópofa, szórakoztató projekt ez a Grindhouse film, de valószínűleg egyik rendezőnek sem ez lesz élete főműve, inkább a film- és mozitörténet őrültjeinek és nosztalgiázóinak jelent majd élményt a dolog. Kultuszfilm biztos nem lesz belőle.
2007. május 17., 05:57
írj még, sokat, sokszor!
2007. május 17., 08:04
“Kétség nem fér hozzá, hogy Tarantino Death Proof-ja … a jobb a kettő közül”
Én ezzel vitatkoznék, mert hát: milyen szempontból? Jobbak a dialógusok (bár a másikban is vannak emlékezetes aranyköpések), jobban ki van találva a szerkezete, és van benne egy kurvajó autósüldözés. Ezeket leszámítva lassú, és minden az utolsó fél órára van kihegyezve. Megkockáztatom: ha nem sikerült volna így az az utolsó fél óra, ez egy unalmas film lenne. Viszont Rodriguez csinált egy belevaló, nagyon tökös filmet, sokkal pörgősebb és izgalmasabb, mint a Tarantinóé. A ‘70-es évekbeli grindhouse-okban vetített B-movie-k felől értelmezve a Rodriguez filmje áll közelebb ahhoz a világhoz, amit megpróbál megidézni. Tarantino már megint posztmodernkedik azzal, hogy egy másik filmre építi rá a sajátját, Rodriguez ezzel szemben egyszerűen csak übercool.
De ha találkoznék velük, egyiküknek sem mondanám, hogy “jobb vagy, öcsi”. Ami a Death Proofban gyengébb, az a Planet Terrorban erősebb, és fordítva. Ezért sajnálom, hogy ezt az így kerek egész double-feature-t kettévágva vetítik.
2007. május 17., 08:07
Ja, és még annyit, hogy szerintem meg kultuszfilm lesz belőle
2007. május 17., 12:56
A Death Proof valóban lassú az elején, viszont ez a lassúság ad lehetőséget a dialógusok kibontakozására. Na és az az utolsó félóra mindent megér. Egyébként pont emiatt az egyenetlenség miatt nem lesz szerintem kultuszfilm. Már ha kultuszfilm alatt ugyanazt értjük: én ugyanis ebbe a fogalomba belegondolnék egy a szűk rajongótábornál szélesebb kört.
A Rodriguez rész talán pörgősebb, de a közepe táján az is leül - viszont tényleg haláli ötletek vannak benne.
De talán az egészből az ál-előzetesek a legjobbak: az SS női vérfarkasairól szóló mozit beharangozó traileren szétröhögtem magam.
2007. május 17., 16:19
Igen, az ál-trailerek zseniálisak, főleg a Rob Zombie-é. És a vicc, hogy tényleg voltak ilyen filmek
A kultuszfilmnek van egy egyszerű meghatározása: szemben a “hagyományos” filmekkel, amelyeket millió ember megnéz párszor, a kultuszfilmet pár ember megnézi milliószor.
2007. május 17., 16:40
Hát bevallom, a kultuszfilmnek ezzel a meghatározásával nem tudok teljesen egyet érteni, egy kultfilmnek valamiképpen egy a rajongói tábornál szélesebb kör kulturális tárházába kell beépülnie. Mondjuk a Pulp Fiction referenciaként működhet olyanok számára is, akik a Jackie Brownt már nem nézték meg. Körülbelül ezt értem kultfilm alatt.
Gáspi, neked pedig kösz a biztatást, igyekszem.