Napkelte és napnyugta
Richard Linklater sok egyéb munkája mellett készített egy filmes párdarabot: Before Sunrise és Before Sunset a címe a kilenc év különbséggel készült műveknek, Ethan Hawke és Julie Delpy kamarajátékára épül mindkettő.
Bár nem újak a filmek (a második film 2004-ben készült), azt hiszem érdemes beszélni róluk egy kicsit, főleg, mert meglehetősen vegyes érzelmeket keltenek. Klasszikusan romantikus az alapsztori két fiatalról, akik vonaton találkozva egy ismeretlen városban azzal a gondolattal töltenek együtt egyetlen éjszakát, hogy kapcsolatuk, mikor reggel a járatok különböző irányokba továbbindulnak, véget ér. Ez a keret az, ami lehetővé teszi Linklater számára, hogy saját hagyományához hűen 24 óra eseményeit mesélje el.
Na de mitől különleges ez a sztori? Elsősorban attól, hogy a film valahogyan mindig kicsúszik abból a romantikus hangulatból, amit egy ilyen történet általában automatikusan kivált. Ezt Linklater leginkább azzal éri el, hogy a két főszereplőt folyamatosan beszélteti, hosszú perceken keresztül általános vagy semleges dolgokról esik szó közöttük - talán kicsit úgy, mint ahogyan a valóságban történik, mikor két ismeretlen ember ismerkedés céljából “témákról” társalog.
Azonban időnként ez a visszájára látszik fordulni, ugyanis valahogy nem, vagy csupán néhány pillanatra születik meg a filmben egy olyan atmoszféra, amely bevonódásra, azonosulásra, a történet megélésére késztet. Azt hiszem - és ez főleg az első filmre érvényes -, hogy Linklater valahogy nem bízott a gesztusnyelvben, mimikában, és mindent szavakkal próbált meg elmondani. Nagyon ritkán engedte színészeit a beszéd mankója nélkül dolgozni - a lemezbolt fülkéjében zajló jelenet üdítő kivétel, talán ez a film legerősebb pillanata.
Egyébként a két színész munkája is vegyes érzelmeket hagyott bennem, ugyanis improvizációra építő játékuk - megint főleg az első műben - kicsit mesterkéltnek, nehézkesnek, idétlennek tűnik. A második filmre viszont egyértelműen látszik, hogy mindketten érett színészek lettek, akik már nem csak felmondják a szöveget, hanem képesek valóban reagálni egymásra - igazi párbeszédeket folytatnak. Persze a második sztori esetében könnyebb dolguk is van, mivel a rövidke, de annál intenzívebb közös múlt miatt már van miről beszélniük.
Mindezek ellenére, ahogy telnek a napok a filmnézés óta, egyre erősebben élnek bennem a pillanatok, a helyzetek, és az a folyamatosan változó, rengeteg bizonytalansággal és kérdéssel teli kapcsolat, amelynek apró rezdüléseit, fejlődését és megtorpanásait kétszer másfél órán keresztül követhetjük. Azt hiszem, most újra megnézem őket.
2007. március 22., 19:31
Szerintem teljesen rendben van az első film. A párbeszédek rengeteget elárulnak a két szereplőről, a semlegesnek tűnő részek is, vagy főleg azok. Nekem nem volt hiányérzetem vele kapcsolatban.
2007. március 22., 23:59
Egyetértek, nekem is voltak fenntartásaim az első filmmel kapcsolatban. A másodikat láttam először, és ahhoz képest az első filmnek számos hiányossága volt. A második filmen látszik, hogy a kilenc évet nem haszontalan munkával töltötték az alkotók. A Before Sunset az egyik kedvenc “romantikus” filmem, mert megindítóan mutatja be, hogyan találhat ismét egymásra két szép harmincéves, és ez a találkozás mennyivel érettebb, mint amit huszonévesként mutatni tudtak.
2007. március 23., 06:56
Bocsánat, hülye voltam, azt hittem, a Before Sunset az első.
2007. március 23., 09:51
éppen tőletek hoztam el a két filmet, és a legnormálisabb ámerikai romantikus filmnek bizonyult amit eddig láttam; érdekes, hogy bennem is visszatértek a témák, jelenetek mígnem még kétszer megnéztem a másodikat.. szép teljesítmény olyan forgatókönyvet írni ami pusztán két szereplőre bízza a film dramaturgiáját, mégsem válik egyetlen perc sem fölöslegessé, unalmassá. De harmadszorra tényleg elfogyasztottam
2007. március 23., 11:26
Na igen, az tényleg megvan, hogy normális romantikus film - ám valóban romantikus-e még (megint főleg az elsőre utalok)? És én néha mintha éreztem volna fölösleges/unalmas perceket…
A második filmben pedig azt éreztem, hogy azt sikerült megvalósítani érettebben, teljesebben, amit már az elsőben is szerettek volna - és ez elsősorban a színészek érettségén múlt szerintem. Figyeljétek meg, mennyit változott Ethan Hawke arca: azok a vonások, gesztusok, amelyek korábban kicsit idétlennek, esetlennek hatottak, később markáns érettségként jelentek meg.
2007. március 24., 13:09
no de Zsenge, nem lehet számon kérni szerintem az elsőn a második film erényeit, persze hogy idétlen és esetlen aztán meg érett és hitelesebb a két szinész, mégiscsak kilenc év múlt el; éppen hogy koruknak megfelelően hozták a szerelmük történetét. ha nincs ez a kontraszt lehet hogy a before sunset sem lehetett volna olyan hatásos mint amilyen.
2007. március 26., 09:29
A hétvégén újranéztem a szóbanforgó opuszokat, és pontosítom a véleményemet: a második film (Before sunset) egyszerűen remekmű. Minden egyes gesztus és szituáció a helyén van, és a legapróbb rezdülésnek is súlya van. Az első film viszont csak azért született, hogy a másodiknak tere és története legyen. Mintha Linklater csak azért forgatta volna le kilenc évvel korábban az első mozit, mert tudta, hogy ebből később igazi műremeket tud faragni.
A két filmet együtt nézve a valósághoz való ragaszkodás, amit elsőként kiemelnék. Linklater a második filmben megpróbál semmiben sem hazudni: amennyi idő a valóságban eltelt a két forgatás között, annyit öregednek szereplőink is, ráadásul a második filmben egyetlen időugrásos vágás sincs, minden a film idejének másfél-két órája alatt történik. És ez utóbbi adja meg talán leginkább a film erejét, ugyanis ebben a keretben nem történhet az meg, amit a bécsi jelentekben többször is tapasztalunk, hogy az együttlét üresjáratait átugorjuk. Párizsban minden kis nézelődés, a szavak és a pillantások tétova keresése az utolsó másodpercig filmszalagra kerül.
De azok, akik nem látták még a filmeket, semmiképpen se a másodikkal kezdjék, mert ahhoz, hogy az üljön, az elsőt látni kell.
2007. március 30., 23:53
Kuss-vége, nem nézünk több filmet?
2007. április 2., 22:35
Dolgozom a következőn, türelem - érkezik a folytatás hamarosan