Az ázsiai vérfürdő és a francia abszurd
A Könyvfesztivál és különösen Umberto Eco konkurenciájával küszködve kellett felvegye a harcot a kultúrafogyasztók szűkös rétegéért a héten indult 14. Titanic filmfesztivál, amely a hétvégére végül igazán beindult. A szombat esti teltházas vetítések pedig még azért a letargikus és fagyos hangulatért is kárpótolni tudtak, amelyet az ember az Uránia mozi nagytermében tartott 1-2 tucat nézős sajtóvetítéseken érzett.
No de lássuk, mi is a felhozatal. A Titanic továbbra is különböző, a hajózást idéző metaforika mentén elnevezett szekciókban evez, amelyek közül legtöbb néhány nemzet filmgyártásához kapcsolódik. Azt már a kezdetektől megszokhattuk, hogy a francia és a távolkeleti (különösen a koreai) filmnek külön helye van a Titanicon, mellettök jelentek meg az elmúlt években a britek és az amerikai független filmesek. Megszűnt avagy átalakult a korábbi évek talán legizgalmasabb szekciója, a Hullámtörők, amely a megszokottal szembenő, filmnyelvileg és emberileg kísérletező filmeket vonultatta fel. A helyét talán a Tajtékos napok válogatás veszi - mjad kiderül milyen sikerrel.
Az első napok legkomplexebb alkotásáról már írtam a tavalyi Berlinálé kapcsán, Brice Cauvin De particulier a particulier című filmje másodszori megnézésre is frissnek, szellemesnek tűnt, különösen a finoman szürrealitásba hajló személyessége fogott ezúttal meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ráadásul a berlini zsúfoltsággal ellentétben itt könnyű volt egy félórás, tartalmas beszélgetésre elkapni a rendezőt.
Az ázsiai rémfilmek közül eddig kettőre sikerült eljutni, de vérből, csonkításból valamint egyéb fizikai és pszichikai kínzásokból évekre való adagot kaptam. A Rémálmok nyomozója egy vizuálisan izgalmas, ám a sztori szintjén meglehetősen unalmas opusz egy olyan gyilkosról, aki álmukban öngyilkosságra veszi rá áldozatait. Az ázsiai filmekben megszokott dinamikus kamerakezelés és a vér látványos ábrázolása sajnos olyan naiv fordulatokkal párosul, aminek egyik legkiemelkedőbb példája, hogy a gyilkost a “0″ telefonszám tárcsázásával lehet elérni.
Ellentmondás fogadtatása volt és lesz a továbbiakban is Kim Ji-woon koreai rendező Keserédes élet munkájának. A film egy hatalmas, végletekig fokozott vérfürdő történetét meséli el teátrális, formatervezett környezetbe helyezett kreatív és látványos erőszakjeleneteken keresztül. A főhős egy alvilági banda ítéletvégrehajtója, aki mikor egy csipetnyi emberséget tanúsít, végleg magára vonja főnöke haragját. A fordulatos leszámolás leszámolása történet időnként olyan szélsőségesen erőszakos és véres, hogy nem lehet nem kiérezni belőle az egészet kívülről szemlélő iróniát: a koreai mozikban megszokott műfaj úgy él tovább, hogy közben kicsit felszámolja önmagát. És akkor nem beszéltünk még arról a néhány, kifejezetten vígjátéki humorral megírt jelenetről, amelyek vérrel áztatott nevetésre fakasztják a nézőt. Mindezek ellenére azért egyfajta ráhangoltság kell ahhoz, hogy valaki élvezni tudja ezt a művet.
A filmek további vetítései:
De particulier a particulier: ápr. 16, 20:30, Örökmozgó
Keserédes élet: ápr. 20, 18:00, Toldi
2007. április 15., 11:46
A Keserédes élet viszonylag régi film, meglepő, hogy csak most kezdik itt vetíteni.
Szerinted hogy van az, hogy a film elején, amikor bemennek abba a nagy asztalos terembe, használnak pisztolyt, később meg olyan nehéz pisztolyt szerezni?
2007. április 20., 12:31
Ha jól értettem, akkor csak a főszereplőnek nehéz a vége felé pisztolyt szerezni, hiszen már kikerült a maffiából, ezért el vannak vágva tőle a csatornák. A többieknek van pisztolyuk dögivel.
2007. április 20., 15:14
Erre én is gondoltam, csak szerintem a maffia nem olyan, mint a rendőrség, hogy ha kikerülsz, leadod a fegyvert, igazolványt, legalábbis ha én maffiózó lennék, biztosan lenne tartalék fegyverem. Bár az is igaz, hogy a főszereplő eléggé gyakorlatlanul használja azt a pisztolyt, szóval lehet, hogy maffiózóként is inkább az öklében bízott, mint a lőszerben.
Senki más nem látta ezt a filmet? Mit gondoltok erről az igen igen fontos kérdésről?:)