Cannes07: Száműzetés a szótlanságba
A modern orosz irodalom nagy regényeinek súlyával és értékrendjével valamint a hatvanas-hetvenes évek nagy művészfilmjeinek attitűdjével áll a filmkészítéshez Andrei Zviaguintsev orosz rendező, aki második nagyjátékfilmjével szerepel a cannes-i versenyprogramban. Ismeretlen élettörténetek terhétől görnyedt emberek, ki nem mondott traumáktól barázdált arcok és egy időben-térben lokalizálhatatlan világ telepszik rá a vászonra az első perctől. Mindentől távoli tanyára érkezik az a kétgyermekes család, amelynek bizonytalan egyensúlyát végleg megbontja a feleség beismerése: mástól való gyermekkel terhes.
Lassan, nagyon lassan történnek a dolgok, és a rendező elképesztő érettségének köszönhetően minden hallgatásnak, minden céltalan lépésnek, minden képkockának iszonyatos súlya van, mert mind az idő visszafordíthatatlanságával terheltek. Mintha mindenki valamit elrontott volna a múltban, aminek következtében bűnhődnie kell. Tökéletesen komponált képekbe zárt és saját kommunikációképtelenségükbe szorult emberek vergődéséről szól az Izgnanie (Száműzetés).
Egy idő múlva aztán elérkezünk a dramaturgiai csúcspontra, a valójában nem is ábrázolt, alig kimondott tragédiához. Olyan ez a film, mintha Tarkovszkij készítette volna, csak elfelejtette volna a transzcendencia által hordozott mégoly halvány reményt is.
Igazán letaglózó az utolsó negyedóra túlmagyarázása nélkül lenne ez a film, de így is hatalmas reveláció, ugyanis olyan erőteljes filmes jelenlétet tud teremteni a rendező a legegyszerűbb tárgyaknak is, olyan fájdalmasan pontos kompozíciókat szerkeszt minden pillanatban, hogy a két és fél órás lassú film egyszerűen odaszegez a székhez.