Kínos és kényelmetlen estéje volt szerdán Tarr Bélának, mivel Friderikusz műsorában kellett szembenézzen a vegyes cannes-i fogadtatást firtató kérdésekkel. A helyzet kínos mivolta elsősorban annak volt köszönhető, hogy az est nagy részében nem beszélhetett a lényeges dolgokról, arról, hogy miért így és miért ezt csinálta.

Most azonban azokra az egyébként már többfele megjelent gondolatokra reagálnék először, amelyek azt a bizonyos lényeget érintették. Tarr A londoni férfival kapcsolatos megszólalásainak a legfontosabb üzenete, hogy nem érdekes a történet, mert ők ezzel a filmmel egyet továbbléptek, és még inkább el akartak szakadni a narrativitástól és a történetmeséléstől, mint a Werckmeister harmóniákban.

Csakhogy a film alapján nekem pont az volt az érzésem, mintha Tarr egy adott ponton mindenképpen történetet akart volna mesélni, ezért odatette “Lénárt papit” hogy mondja el mindenkinek, hogy miként is alakultak ilyenre a dolgok. Azt hiszem, ez a pillanat az, amivel Tarr hiteltelenné teszi az előtte felépített, csupán hangulatokra, arcokra, helyszínekre koncentráló koncepciót. Ideális esetben evidensnek kellene lennie, hogy ebben a filmben nem a történet számít, nem kellene ezt külön megmagyarázni.

Végül a lényegtelen dolgokról: nem igaz az, hogy Cannes-ban a sajtóvetítéseken állandóan ki-be járnak, általában meglehetősen értő és odafigyelő közönség van, A londoni férfiről az átlagosnál tényleg sokkal többen mentek ki. Az sem igaz, hogy a díszelőadásra jegyet kellett volna a sajtónak venni: Cannes-ban pénzért nem árulnak jegyet; ha a Filmunió vagy a produkció tartotta volna annyira a sajtót, akkor adott volna meghívót, mert a sajtóbelépővel tényleg nem lehet rá bejutni. A film előtti és utáni nagy ünneplés valóban Tarr addigi életművének szólt, de azt is tudni kell, hogy a fesztiválon minden film díszvetítésén hasonló ováció van.

De addig is, amíg mozikba kerül A londoni férfi, nézzük meg, mi jutott eszébe Tarr-nak, mikor arra kérték fel, hogy ő is készítsen egy rövidfilmet abba a szkeccsfilmbe, amelyben az EU-s csatlakozást üdvözölték 2004-ben az új tagállamok. Tarr at his best!

Elküldve: 2007. június 7., 22:52-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.