Láttunk tegnap egy igazi, gyomorszaggató, felkavaró, fájóan eredeti orosz mozit. Ilja Krzsanovszkij filmje, a 4 egy moszkvai utca alsó gépállásból filmezett csendes képével kezdődik. Az utcasarkon három-négy kóbor kutya kajtat a szemétben, egyébként senki sehol. És ekkor hirtelen iszonyatos fémes robajjal belecsap az aszfaltba egy munkagép a hatalmas fúrófejekkel, és elkezdi széttúrni az utcát. Sokkoló, erőteljes jelenet, kiforgat abból a kvázinyugalomból, amibe a felemás lepusztultság ringatja az embert. Néhány perc múlva következik a filmtörténet egyik leghosszabb és legérdekesebb párbeszéd-jelenete. Három alak, a film későbbi hősei, egy üres éjszakai bárban fut össze, és hogy elüssék az időt, elmondják egymásnak, hogy mivel foglalkoznak. A dialógusok remekül vannak megírva, egyszerre sziporkázóak és hordozzák a tipikus orosz bágyadtságot, állottságot, beletörődést. A jelenet legalább 20 percet tart, és nem válik unalmassá. Vlagyimir Szorokin botrányíró forgatókönyve végig zseniális.

A társaság hamarosan feloszlik, és megismerjük a három hős igazi történetét, valamint napjaink Oroszországának nem teljesen szalonképes tablóját. Ez utóbbi annyira jól sikerült, hogy a filmet Putyin Oroszországában először cenzúrázni akarták, majd végül nagyon szigorú feltételek mellett engedték mozikba (eldugott helyeken, kora reggel és késő éjszaka lehetett csak vetíteni).

De mitől is annyira durva ez a tabló? Nem fed fel eleddig ismeretlen titkokat, nem mutat rá dokumentumszerűen az orosz valóság nyomorára, csak valami olyan módon mászik bele az oroszság zsíros, félőrült, szenilis húsába, hogy az maga a gyötrelem. A hármas társaság egyetlen hölgytagja vonaton utazik ikertestvére temetésére. A vonaton leül mellé egy idős emberekből álló társaság, akik elkezdenek enni és vodkázni. Kipakolják maguk elé a kaját, és iszonyatos csámcsogással tömik magukba a húst, a főtt tojást és a vodkát. Szuperközeliben látjuk a ráncos arcok rágását, dolbyban szól a rágás. Perceken keresztül. Mutasd meg, hogy eszel, megmondom ki vagy.

A temetés utáni napon az egyik falubeli néni észreveszi, hogy megdöglött egyik disznaja. Az állatot egészében megsütik, a szoba közepére rakják, megvágják középen, és a vénasszonyok vagdossák, tépik a félig sült szalonnát, majszolják a tömény zsírt, közben vodka, bor, röhögés, elhülyülés. Újra az arcok, a fogatlan szájak rángásai.

Azt hihetnénk Krzsanovszkij szimbolikusan ábrázolja Oroszországot, de nincs a világon szimbólum, ami ennyire brutális lenne. Ez a szimbólum, ez a jel önmagának a jele, a szimbolikus cselekvés nem valami helyett áll, hanem önmagát felmutatva önmagát, mint szimbolizálhatót bontja le. Nem szimbólum ez, mert nem születik belőle reprezentáció. Ez a kép annyira durva, annyira önmegszüntetően felkavaró, hogy már nem kép. A fájdalomról mondják, hogy nem átadható, hiába mondja valaki, mennyire fáj neki, nem képes úgy ecsetelni, hogy egy csöppet is érezni tudjam azt a fájdalmat. Ez a film nem megismertet Oroszországgal, nem megéreztet valamit abból világból, hanem úgy éljük át, mint amikor valaki azzal adja tudtunkra, mennyire fáj neki, hogy minket is megüt.

És akkor még szinte semmit sem meséltem el ebből a kegyetlen, a végletekig, az öncsonkításig őszinte filmből, amelyben a legdurvább, legelképzelhetetlenebb jelenet is annyira megrendezetlennek, hitelesnek hat, amilyet még nem láttam. A helyzetek annyira abszurdak, hogy az a legvalóságosabb naturalizmusnál is realistább

Mégse tudom jó szívvel ajánlani mindenkinek. Mert vagy túlzottan megüti az erre nem felkészültet, vagy annyira eltaszítja, hogy nem tudja megérinteni.

Ilja Krzsanovszkij: 4. Oroszország. 2004. 126 perc.

A film adatlapja az IMDb-n.

A filmet a Titanicon még vetítik: április 07., Péntek 20:00 Toldi mozi

Elküldve: 2006. április 5., 14:34-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.